^
Szalkai József Lepkészeti egyesület
Főoldalon » NAPPALI LEPKÉK (DIURNA) » Lycaenidae » Polyommatinae » Polyommatus thersites


Polyommatus thersites

(Cantener, 1835) - ibolyaszínű boglárka

Alapadatok

Repülési idő:
Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Sep Okt Nov Dec
Méret 28-32 mm
Tápnövény: Onobrychis viciifolia
Természetvédelmi státusz:   Nem védett faj
Hasonló faj(ok): A zefír-plebejusboglárka (Plebejus sephirus) igen hason¬ló (az elkülönítő bélyegeket lásd ott), akárcsak az Ikarusz-sokpöttyösbog¬lárka (Polyommatus icarus), amelynek alapszíne kevésbé lilás, elülső szárnyának fonákján, a sejtben, illetve a belső szegély mentén, a tőtérben egy-egy foltocska látható; a külső foltsor legalsó két pöttye a belső szegélyre nem merőlegesen áll, hanem a nagy sejtvégi folt felé mutat. Az Ikarusz--sokpöttyösboglárka fonákja világosabb, a szegélytéri vörös szalag színe ha¬loványabb, és a foltok általában nagyobbak, ez utóbbi különösen a nősté¬nyekre jellemző. A barna nőstény még az Aricia fajokkal keverhető össze, de ezek hímjeinek elülső szárnya keskeny, és csúcsa kihegyezett. Az Aricia agestis és az A. artaxerxes issekutzi nőstények fonákján rendszerint mindkét szárny szegélyterében teljes a szélesebb foltokból álló narancssárga szalag. Az A. eumedon fonákján a rajzolat sokkal kisebb elemekből áll, a hátulsó szárny tőtéri kék behintése pedig sokkal feltűnőbb.
Faj leírása:

Egész Európában megtalálható faj, csak az Északi-tenger európai partvidékéről és Skandináviából hiányzik. Az Altajig élnek populációi, délen a levantei térségig honos. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 13-16 mm, a hím felül ibolyáskék, keskeny, fekete szegéllyel. A szárnyak tövét bundaszerűen fedik a kék illatpikkelyek. A nőstény barna, a szegélytér narancssárga folt­sora a hátulsó szárnyon fejlett, és átfolyhat az elülső szárnyra is. A hátulsó szárny szegélye mentén kékeslila alapon fekete pontocskák is díszlenek. A nőstény példányok esetében gyakori a tőtéri kék behintés. A fonák hi­degszürke vagy barna, határozott rajzolattal, az elülső szárny sejtjében soha sincs folt. A narancssárga foltok a szegélytérben fejlettek, rendszerint söté­tek, olykor vörhenyesek. A hátulsó szárnyon a sejtből kiinduló fehér fol­tocska sok esetben feltűnően nagy. A nőstény szárnyainak felszínén a kék behintés intenzitása, illetve a hátulsó szárny szegélyének rajzolata rendkívül változé­kony. A nálunk nem ritka, teljesen kék nőstények neve f. caerulea. Egész elterjedési területén meglehetősen egyöntetű képet mutat, Szabó ssp. pergratájának (a típus lelőhelye a budai Hármashatár-hegy) leírása bárme­lyik populációra ráillik, és a leíró nem adja meg az új alfajt a többitől elkü­lönítő bélyegeket sem. Ezért a ssp. thersites szinonimjának kell tekintenünk. Szabó egyik érvként az alfaj nálunk kifejlődő évenkénti két generációját em­liti. A thersites szinte egész elterjedési területén kétnemzedékes. Két nemzedéke fejlődik évente. Az első május köze­pétől június közepéig, míg a második július közepétől augusztus közepéig repül. Melegebb években szeptember végi vagy október eleji példányok is feltűnnek, ami részleges harmadik nemzedékről árulkodik. Élőhelye: kedveli a meszes talajt, így löszön, dolo­miton, mészkövön és meszes homokon egyaránt előfordul. Homokpusztá­kon, legelőkön, kaszálókon vagy üde réteken, fölhagyott gyümölcsösökben és szőlőkben, hegyvidéken sziklagyepekben, szikár legelőkön él. A kolóniák egyedszáma magas. A hímek „őrjáratozva" keresik a nőstényeket, amelyek nagyon keveset mozognak, és életüket rendszerint néhány négyzetméternyi területen élik le. A lepkék nektárforrásai főként lila virágok, elsősorbanimola (Centaurea), a hímek sokszor tömegesen szívogatnak a nedves földön. A nőstény petéit a hernyó tápnövényére, a takarmány-baltacimre (Onobry­chis viciifolia) rakja, megfigyeléseim szerint homoki élőhelyein (Göd és Pócsmegyer) a zászlós csüdfűre (Astragalus onobrychis). Hernyója mirme­kofil, hangyagazdája egy még leíratlan Lasius faj és a Tapinoma erraticum. A Kárpát -medencében kizárólag mészkövön, lősz-pusztákon él (például Mátraalja, Hegyalja) a magasabb hegyvidékekig (például Carpaticaum: Eucarpaticum [Kis-Fátra] és Transsylvanicum [Csíki- és Gyergyói-havasok]). Kovács Lajos több mint egy tucat magyarországi lelőhelyéről tud, Hruby pedig csak egy-két dél-szlovákiai lelőhelyet említ. Ez a helyzet minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a leggyakoribb hazai rokonfajtól, az Ikarusz-sokpöttyösboglárkától (P. icarus) sokáig nem különítették el, így alig állt rendelkezésre vizsgálható gyűjteményes anyag. Nem veszélyeztetett faj. Jelenléte az élőhely még viszonylag természetes, kevéssé bolygatott állapotát kiválóan jelzi.

Képek

Természetfotó Imágó Pete Lárva Báb Tápnövény Élőhely Egyéb
Természetfotó
Imágó